Tüdőkór után...

Február 17-én rövid, dombos résztávos futásom volt. Siettem haza utána, hogy sétálhassunk még egyet Kedvesemmel a délutáni napsütésben. A nagy sietségben hirtelen döntöttem magamba a futás utáni frissítő sörömet: jól bedurrant a gigám :-(
Éreztem is vasárnap a munkába futáskor ill. hétfőn hazafelé futáskor, hogy sajna kicsit pihennem kell.

Nosza: kenegettem disznózsírral a mellyemet, szorítottam hónom alá hagymát, ittam a gyógyfüvekből kevert varázsteát... mindent elkövettem gyógyulásom érdekében.

Úgy gondoltam, hogy az így eltöltött 4 nap elegendő kell, hogy legyen ahhoz, hogy kilábaljak a halálos kórságból.

Szombaton tettem is egy rövid próbát:

Nem vettem figyelembe az előző napi havazást, így inkább valami túlélőtúrára hasonlított, mint lábadozó, regeneráló futásra :-)

Érzem...érzem!!!

Legközelebb elkaplak...

                               

20cm friss, roppanós hó. Előttem 1-2 turista járhatott még előző napon a baji Kálvárián. Próbáltam a nyomukba lépkedni (inkább kevesebb, mint több sikerrel).
Cipőm (Hoka One One Speedgoat) hamar átázott, de a talpa jól bírta a kaptatókat. Az órám (fénix3 HR) jól teljesített. Szépen mérte a magasságot, "tempót". Riasztott, ha meghaladtam a beállított értéket (szinte végig riasztott :-) ).

2.5 km élet-halál harc után végre egy erdészeti autók által letaposott útra értem. Szépen kocogtam rajta felfelé még egyszer annyit, majd visszafordultam és megkezdtem az ereszkedést.

Forduló után; vidáman lefelé

   Jólesett a rövid DH annak ellenére, hogy figyelnem kellett a nem éppen acélos pulzusomra. Hamarosan rákanyarodtam a nyakighóban ösvényre és egy rövidke hóban fuldoklás után visszaértem kiindulási pontomra.

Vasárnap korán keltem. Mivel előző nap nem volt valami sikeres a regeneráló futás, így úgy döntöttem, hogy ma ismétlek egyet :-)

Szerencsére a Kálvárián felfelé már többen is jártak azóta, így egy nyomtávú ugyan, de szépen kitaposott ösvény fogadott.

Single track a Kálvárián

Pulzus OK, tempó nekem megfelelő, idő gyönyörű. A hó recsegve-ropogva köszön minden lépésnél. Leheletem párája hosszan lebeg mögöttem a szélcsendes erdőben. Olykor átfut előttünk egy-egy vad. Preszton próbál utána iramodni, de ahogy letér a kitaposott ösvényről rögtön szügyig süpped a hóban :-) Kíváncsian néz vissza az őz, majd továbbiramodik könnyű légies léptekkel.
Úgy érzem erőm kezd visszatérni, így mikor elérem a kijárt erdészeti utat nem követem, hanem egy másik, párhuzamos ösvényre kanyarodom. Meredekebben emelkedik viszont nincs letaposva a hó :-)

"Járt utat járatlanért..." 

 Nem éppen ideális párosítás. A következő 2 km-en van időm morfondírozni helyes és helytelen döntések következményéről.
Végigszenvedem a mászást ismét süppedős hóban, majd a csúcson rákanyarodom az erdészeti útra.

Jöhet az öröm lejtőzés.
Pulzusra figyelve ereszkedem. Lépésszámot próbálom tartani. Rövid szapora ütem (akárcsak felfelé), hogy ne terheljem térdeimet, na meg a hó alatt megbúvó jég se okozzon kellemetlen meglepetést. Szépen haladok a Kálvária ösvényéig. Egy gyenge bal kanyar, a változatosság kedvéért süppedő hó.
Végén még egy kis csúszkálás és vissza is érek a kis birtokra, indulásom helyszínére.

Pulzust végig tudtam tartani a megfelelő tartományban. Tempó is elfogadható számomra. Lépésszám a tervezettnek megfelelő (nagyjából).
Összességében minden OK, csak a tüdőm még nem jött helyre megfelelően. Hiába..., idő kell.