Mátra Trail - Az Unikornis legendája

Álmosan ülök a jobb egyben. Péter vezet. Korán keltem (mint mindig), hogy bepakoljak, egyek igyak, elszüttyögjem az időt míg a végén nagy kapkodás nem lesz belőle. Beszélgetünk pulzuskontrollról, versenyekről, fejlődésről, stagnálásról... Próbálom elterelni figyelmemet a gyomrom tájékáról szűrődő fertelmes zajokról (nem kellett volna az éjjel kétszer is magamra húzni a hűtőt). Valahol mélyen felötlik bennem, mikor tavaly Kedvesem meggyőzött: induljak pár versenyen. Gondoltam a Nyúlcipőbolt Trail sorozata pont jó lesz. Legott be is neveztem a Vértes Terep Maratonra csak később tűnt fel, hogy bár a Terepfutás.hu rendezi, ez a verseny mégsem része az általam teljesíteni kívánt futásoknak. Most viszont jó irányba haladunk. Remélem. Mindenesetre a név ezt sugallja.

Nyúlcipőbolt Mátra Trail

Kellemesen hűvös, ködös őszi idő fogad Mátrafüreden. Az előrejelzés szerint csupán 22% az esélye, hogy Unikornissal találkozzam. A rajthely felé bandukolva azonban én mintha látnék egyet (már biztos, hogy elrontottam a gyomrom).

Hiteles forrásból. Az Unikornis jelentése: az állat aminek a húsát kukoricával lehet fogyasztani

Megfogadom, hogy többé nem eszem hajnalban hideg sült szalonnát hideg sült krumplival. Hallucinációt okoz. Többek között azt is megfogadom, hogy nem futom el a verseny elejét, mint ezidáig mindig. Ez olyan jól sikerül, hogy majdnem le is késem a rajtot.

Rajtszámfelvétel, kötelezők ellenőrzése, átöltözés, sorban állás a wc előtt, fajansz szétlövése, majd rohanás a rajthoz ahol már visszaszámolnak és indulok is. 

Kellemesen kanyargunk a település enyhén emelkedő utcáin. Olyan jól sikerül visszafogni magam, hogy mire beérek az erdőbe, az utolsó vagyok.

Érkezésemkor Unikornis, itt meg kutyaszánok! Komoly gondok vannak, vagy már az elején eltévedtem?  Kényelmesen kapaszkodom a Benevár-bércen és beérem a mezőny végét. Keskeny ösvény, nem tudok előzni. Sétára váltva baktatok a sor végén. Talán túl kényelmes is. Tudom, hogy nem szabadna sietni. Nagyon az elején vagyunk még és hosszú mászás vár. 2 km után megunom. Van egy kis rés így kihasználva az alkalmat "megugrom". A következő 2 km-en tartom az erősebb tempót, míg le nem szakad a mezőny vége. Kicsit vissza veszek, élvezem az emelkedőt, az őszi erdőt, élvezem hogy még van erőm, játszom kicsit az irammal, figyelem testem reakcióit. Minden OK. Irigykedve nézem az előttem futót...rövid ujjú póló van rajta. Nekem kicsit melegem van: élénk sárga nyári rövidnadrág (igazi terepes cucc :-) ), szürke hosszú ujjú felső. Sós veríték csurran a szemembe.Erről eszembe jut: már ideje lenne egy sókapszulát bekapni és inni rá valamit. 

Nagy-nyaknál lelkes crew mutatja, hogy forduljunk a piros + ra és vegyük az irányt Mátraháza felé. Kellemes lejtő. Jól futható. Elkocogok a rövidujjas mellet és pulzust meghagyva tempót növelve haladok lefelé. Utolérek egy vegyes párost. Hangosan nevetnek, kacagnak. Lehunyom a szemem: szinte egy medence partján érzem magam olyan jóízűen nevetgélve ereszkednek. Átragad rám is a hangulatuk ami ki is tart vagy 2-300m-t :-) 

Valamit érzek...valami nem jót! Gyönyörű az erdő, hatalmas fák, szép ösvény...de hol egy bokor?!? Egy kanyarban meglelem az áhított bozótost. Pár méter kitérő, pánikszerű ruhatépkedés, könnyebült sóhaj. Zöld rendezvény. Nem szórunk el papírt. Avart használok. Remélem nem csúsznak el az őzek. Közben hallgatom, ahogy a vidáman kacarászó kettős elkocog rejtekem mellett. Ellenőrzés, öltözködés -> utánuk eredek. Lehelletnyi emelkedő, ahol ismét elhaladok mellettük majd még egy kis kocogás és itt is van Mátraháza frissítőpontja.

Vidáman szurkoló segítőkész csapat fogad mindenkit. Dugóka használat majd míg mint egy kiéhezett mókus tömöm pofácskám egyik felébe az uborkát másikba az olivát középre tuszkolom a banánt, addig szorgos kezek ujratöltik kulacsomat nedűvel, poharamat valami lével. Próbálom becsorgatni a sok kaja közé és már indulok is tovább a lágyan ringató sárgán. Gyönyörű magas fák,

Magas fák :-)

mohos sziklák között, mellett kocogok

Mohos sziklák :-)

 egészen Pisztrángostó-ig. Enyhén mocsaras ösvényen kerülgetjük egymást. Jól érzem magam. Lábam kipihente a kék+ mászását, pulzusom egyenletes. Csak az ösvény nem az. Vagy mégis? Szép egyenletesen emelkedik és megkezdjük a kaptatót Gabi-halálán.

Kapaszkodó kezdődik

 Csak mászunk, mászunk, mászunk...néhol pár méter erejéig belekocogok. Kerülgetjük egymást egy zombi csapattal. Lihegnek, lihegek. Végül hagynak, menjek. A kék+ ról rákanyarodunk a kék sávra. Már nincs sok hátra.  Csúcs előtti utolsó métereken biztatók maroknyi csapata. Jól esik a szurkolás. Elmondani  nem tudom, mennyire jól! Kislány öklözve ugrik egy picit a levegőbe...megfutottam az emelkedőt :-)

Hamarosan fenn

Fenn ismét egy szimpatikus crew integetve kiabálva biztat. Csekkolás és mutatja a mászás jutalmát: sípálya...lefelé :-)

Elindulok...gyorsulok...hömpölygök...zúdulok lefelé. Szétárad testemben az endorfin. Mint egy kisgyermek. Hatalmas vigyor terül szét arcomon. Foghíjam közt sűvít a szél. Kiabálok, kurjantgatok. A felfelé caplató turisták furán néznek, majd szinte mindegyik vigyorogni kezd, integet, tapsol. Öröm DH és ismét Mátraháza. A bevált módon tömöm tele fejemet minden jóval. Leeszem a nevezési díjat 😃 Feltöltés után/közben irány tovább lefelé a zöld négyzeten. Nem fogom túlzottan vissza magam, bár nem akarom szétrázatni combjaimat, de rettentően élvezem a lefelét. Nem vagyok fáradt, önmagamhoz képest jól megy minden. Gondolatban megveregetem a vállam.Cirka 1-2km után meg is jön a nem várt eredménye vállveregetésemnek ill. pocakom rázkódásának. Jelentősebb bozót nincs :-( így egy kisebb púpra kapaszkodom öreg fa törzse mögé kucorodva. Hiába a rejtek. Az alant haladók fel fel pillognak a dörgedelem okát kutatva. Világító sárga gatyám nem hagy kétséget. Szokásos procedúrát befejezve nekiiramodom. Hiszen már csak lefelé kell futni.

Hopp jön a pofon. Nem jól memorizáltam a szintrajzot és a sárgán van még egy kis mászás. Nem gond, jól bírom. Szép egyenletes tempóban kocogok felfelé.

Valahol a Mátrában

Elhaladok pár kék rajtszámos mellett. Udvariasan utat adnak, pár biztató szó is elhangzik. Ismét beérek egy párost. Köves ösvényen emelkedünk. Elöl futó lány el engedné a középen haladó srácot aki udvariasan hárít, majd hátraszól nekem is, hogy én mennék-e. Nem élek a lehetőséggel. Épp jó a tempó, de mintha kicsit merülnék. És valóban. A csúcson átbukva nem emelem már elég magasra a lábam. Megbotlom. 1x, 2x, többször. Halkan káromkodom (remélem, hogy halkan). Szidok mindent. Érzem, ahogy combom szabó izma meghúzódik, majd hirtelen görcsbe rándul. Itt kérek elnézés Istentől, a lovaktól, az anyáktól... Szép ízes a magyar nyelv. Mire befejezem a szitokáradatot már restellem is magam. Közben kicsit visszavettem a tempót. Combom rendeződött, de még nem merem erőltetni. A páros szépen távolodik, majd eltűnnek az ösvény kanyarjaiban. Hamarosan Sástó és innen már valóban csak lefelé kell futni. Kipihentem magam. Picit tempót váltok, növelem a lépésszámot. Minden OK. 

Sástó magasságában

  

Szépen haladok lefelé. Visszajön az erőm. Még elkocogok pár ember mellett és beérkezem Mátrafüredre. Az aszfalton kisebb kavarodás. Valami okból kifolyólag páran az előttem haladók közül rossz irányba fordultak. Némi torlódás. Nem nagyon foglalkozom velük. Sérült nincs és már tudják a helyes irányt is. Ismét utolérem a fiú-lány kettőst. Most a srác halad elöl. Szépen gyorsul az aszfalton, pár méterrel mögötte a lán tartja a tempóját, látszik, hogy erősen használja a karjait, rádől az útra, de nem tudja csökkenteni a távot. Én kb. 1/2 perc hátránnyal futok mögöttük. Pörgetem a lábam, mosolygok, élvezem az utcák kanyarjait. Hamarosan benn vagyok.

Már csak pár méter

És ott az iskola kapuja. Előtte egy Unikornis (többet nem eszem gombát). Hallom a zenét, látom a szeretteiket váró szurkolókat (Kedvesem otthonról figyel a Strava live track-nek köszönhetően). Boldogan kanyarodok rá az utolsó pár méterre. Kedves szavak a sráctól a célkapuban. Pénzdíjas a verseny így elteszem a nyeremény ötezrest. Úgy látszik jól futottam :-)

Fáradtság, kimerültség nincs. Eufória van. Nyújtás helyett visszasétálok tapsolni, szurkolni az utánam érkezőknek, majd kis idő múltán felkeresem a zuhanyt (kimosom popókámból a megbúvó avart) lemosom a verseny illatát, de hangulatát nem. 

Elfogyasztom az isteni finom rizses csodát, beszélek telefonon Édessel és megindulunk Péterrel az autó felé.

Álmosan ülök a jobb egyben. Péter vezet. Korán keltem (mint mindig). Boldog és elégedett vagyok. Átbeszéljük a versenyt, tempót, pulzuskontrollt. Mátra Trail ✔

Bruttó idő: 3:33:58. A verseny első negyede: 59' második negyede: 59' harmadik negyede: 46' negyedik negyede: 48'.  legények között: 77/131

Nagyon jó volt minden. A pálya remekül volt kijelölve. A frissítőponton habzsi-dőzsi. A segítők remek munkát végeztek.

                   

VérKör; ~ 77km hótaposás a Vértesben

  Életem eddigi leghosszabb futására a Vértesben került sor.

  Mivel 2016. decemberében heti 90-120 km-t futottam, úgy éreztem, készen állok a VérKör szintidőn belüli teljesítésére.

 

  Hát...., nem sok kellett a buktához.

 Hajnal 3-kor keltem Bajon. 6-ra terveztem az indulásunkat, így kellett idő a reggelizéshez ill. készülődéshez.

 Könnyű kaja (zabszelet, fehérje szelet, kávé), öltözködés, fogmosás ⇒ (ja igen, új fogkrém kipróbálása reggel, csak akkor igazán gyógy, ha sz@r íze van: fogmosás - bokákolás - rövidke hányás - fogmosás a régi krémmel). Csók a zajok ellenére is édesdeden szundikáló (de amúgy aggódó) Kedvesnek majd indulás felvenni Adriánt, aki felelőtlenül azt ígérte, hogy végigkísér. Bringával. (nem tudta mi vár rá)

 5:50-kor állunk meg Oroszlányon a sport csarnok előtti parkolóban. Rövid készülődés, órák indítása, QR kód leolvasása és már indulunk is a kihalt utcán Majk felé.

 Könnyű, beszélgetős tempót tervezek. Igazából egy felmérő kocogásnak szánom. Valamiféle mankónak, ami majd segít megtervezni felkészülésemet az UTH-ra.

 -14 °C. Harapni lehet a hideget. Csak az ivózsákban lötyögő víz melegére számíthatok. Kezem jéggé dermedt míg a bringát leszedtük a kocsiról + pöcsöltem a kód beolvasásával. Lábam OK. Előző napokban olvastam egy tippet közösségi oldalon: vastagon bekentem a lábfejemet ill. talpamat zsíros krémmel és szűk zoknit húztam. (mint utóbb kiderült, 45 km-ig tökéletesen bevált).

 2. km vége felé végre bemelegedtem. Eddig aszfalton haladunk. Adrián kényelmesen gurulgat hol előttem, hol mögöttem. Még nem látom a lélegzetem, sötét van, csak hallom a talpam alatt ropogó jeget, a bringa surrogását. Kolostor-erdőn keresztül futva elhagyjuk a Celli Szűz Mária kápolnát. Megszűnik az aszfalt, jegesre taposott töltésen haladunk. Követjük a piros jelzést. Somló előtti Hosszú-dűlőn megzavarunk egy pihenő szarvas rudlit. 10-15 egyed. Kecsesen vágnak át előttünk a földúton. Odaérve érzem illatukat, leheletük párája még ott lebeg a fagyott légben. Én is szarvasnak képzelem magam (szagom hamarosan meglesz hozzá).

 Somlón egy kis kurfli a piroson, majd megkezdődik az emelkedő a Suhogó-ra. Adrián kissé lemarad, tolni kell bringát a nagy hóban. Kezd furdalni a lelkiismeret.

 A púpról lefelé vezető mélyút. 20 cm-es hó. Alatta jótékonyan lapulnak farönkök, kövek. Lefelé is tolni kell a bringát.

 Szarvas-kút magasságában ismét együtt haladunk tovább.

Háttérben Szarvas-kút esőháza

 Kéken kocogunk. Hamarosan elérjük a Rockenbauer emlékfát, majd a Vitány-vár következik. Jól bírom. Szerintem. Pulzus megfelelő tartományban, érzet szintúgy. Már a hideg sem zavar. Vitány-vár utáni meredek emelkedő. Adriánt ismét elvesztettem. Púp végén iszom először. Vagyis innék. Csak úgy domborodik a rutin! Csőben hagytam a vizet. Rágcsálom, ropogtatom a jégdarabot, míg hajtogatni nem tudom. Kis karikába tekerve betömöm a számba, had melegedjen pár percet. Úgy érzem magam, mint aki szopóálarcban fut. Részleges olvadás után szipákolok némi levet, a maradék jeget nagy slunggal küldöm vissza a zsákba ami azonnal felfújódik. Innentől egy fedett lavorral a hátamon futok. Legalább adja az ütemet.

  Körtvélyes-tető. Ahogy haladok felfelé, úgy bukkan elő az ébredő nap. Téli fénye kézzel fogható, saját teste van. Szikrát vet a hó, reccsen a jég. Fürdöm. Frissnek, könnyűnek érzem magam. Lábaim biztosan találják meg a hó alatti utat. Együtt érek fel a tetőre a Nappal. 

Szívtam magamba minden sugarát

 Rövid, hóval borított aszfalt (közben telefon Adriánnak: ha ideér várjon meg a kereszteződésben), majd éles bal kanyar után ereszkedés a csákányos-pusztai kulcsosház felé. Meredek lejtő, vízmosás mélyítette ösvény, tele hordalékfával, kövekkel. mindezt hó borítja. Lassan ereszkedek. Aljában ott az első ellenőrző pont. Csekkolás, majd vissza kanyar és indulás felfelé a Mária-szakadékon. Időben vagyok. Minden OK. A táj gyönyörű, idő remek, cső ismét befagyott. Megvan a technika, hamarosan szürcsölgetek. Előtte egy kis zselé. Néha mantrázom magamban: óránként 60g szénhidrát + 6dl-1l folyadék. Betartom.

 Körtvélyes-pusztához már együtt érkezünk. Adrián örül. A gyenge, alig érezhető emelkedőn nem kell bringát tolni. Az út letaposva, roppanós hó borítja. A kápolna is fehérbe öltözött, menyasszony a táj.

Körtvélyes-puszta, kápolna

 Örömködésnek pár méteren belül vége. Egy jobb kanyar és máris 20 cm-es hóban kaptatunk a fenyves felé.

  Mesevilágban vagyunk. -12°C , a Jég királynőt keresi szemem a vakító hóban. Szakállam fagyott jégdarabként húzza arcomat, Adrián nem mosolyog - kirepedne a szája. Taposom a havat, lefelé is futni kell. Még nagyon az elején tartunk, de már nem vagyok szarvas. Tudom, hogy tartalékolnom kell. Bár jól futható, mégis sokat (nagyon sokat) kivesz belőlem a hó, a hideg. Nem baj. Élvezem a csodát, ami körülölel. Gyönyörködöm a tájban, figyelem testem jeleit, próbálok összhangban lenni. Hogy pontosan mivel, azt nem tudom. Orromon beszívom a jeges levegőt. Minden szippantásnál összefagy egy pillanatra a járat. Két szippantás befelé, majd szájon át három ütemre kifelé. Kilehelt pára egy röpke pillanatra megolvasztja a jeget bajuszkámon, majd rögvest újabb rétegként ragasztja rá a fagy. 

Meseország kapujában

  Elértem a 2. ellenőrző pontot. Adrián kicsit lemaradva. Kapberek-i ereszke után egy meredek mászás következett. Ott tolhatja a bringát. Hamarosan utolér ismét. 

  Nekilátok a szokásos procedúrának vízivás okán. Meglepődve tapasztalom, milyen kevéske víz van a zsákban. Hangsúly a zsákon. Ami kilyukadt. Vizem nagy része rácsöpögött a hátamra és most kellemes jégpáncélként cipelem magammal.

 Új-osztásnál már együtt kanyarodunk balra Adriánnal. Nagyjából szintben tapossuk a havat, éles jobb kanyar, egy kis ereszkedés jól futható erdei úton. A hó egyre mélyül, néhány turista bakancsának lenyomata no meg az erdei vadak nyomai szakítják meg a mindent beborító fehérséget. Próbálok a nyomokba lépni. Nem sok sikerrel. Érzem a cipőben olvadó hó nedvességét, frissítő hidegét. Kerítés mellett fordul az út és nekiiramodunk Sárkánylyuk-völgy bokatörő lejtőjének. Hóból kikandikáló, rothadás közben megfagyott faágak, éles kövek, megannyi akadály. Gondolkodni nem kell, csak futni lefelé. Néhol mintha befagyott patakon haladnánk, recseg ropog talpam alatt az ösvény. 

  Hamarosan jobbra fordulunk a Fáni-völgyet átszelő út aszfaltján és megkezdjük az enyhe emelkedést Vérteskozma felé. Az erdőből kiérve balra fordulunk. Az eddigi hosszú, alattomosan emelkedő aszfalt átvált meredek, jeges hótól csúszós erdei ösvénnyé. Nézem a szintrajzot, számolgatom, mennyi lehet még belőle. Iszom, eszem, mászom. Szorongatom a rajzocskát. Hátha rosszul rajzoltam. A fagyott, letaposott hó lassan átvált fokozatosan mélyülő laza hótakaróvá. Bokáig süppedek minden lépésnél.  Mikor jön már a lejtő? 

Szintrajz (nem bízom a technikában)

     

Végre. Felérünk a Kis-Tábor-hegy tetejére és megkezdjük az ereszkedést egy széles, mély, hóval borított úton Csákvár felé. A harmadik ellenőrző pont előtt nem sokkal bénázok. Megcsúszom. testhelyzetem közelít a spárgához. Hallom a Győri Balett lelkes sikongatását. Mielőtt odafagyna a tököm a jéghez felpattanok (felpattannék). Hiába, no. Nem kellemes. Szúró, fájó érzés a bal combhajlítóban. Óvatosan lépkedek, majd lassú kocogásra váltok. Kibírom. Nincs sok hátra. Már csak egy maraton :-)

Úgy is érzem magam, mint ahogy kinézek

 

 3. ellenőrző pont. QR kód beolvasása (már nem megy olyan könnyen a lehajolás), terv szerint haladunk, bár kicsit lassultam (keresem a kifogásokat: nagy hó, meredek emelkedők, meghúzódott combhajlít...valójában én is tudom a választ: többet és okosabban kell edzeni).  Rövid telefon Kedvesemnek. Gánt-nál találkozunk. Hozzon elemózsiát, kulacsot itókával, száraz ruhát. Aggódó hang, sok sikert kívánás, éteren átívelő csókok váltása.

 Beérkezünk Csákvárra. 

 Előtte még abban reménykedtem, hogy a falun szinte átrepülünk. Behozzuk az elvesztegetett időt.

Most is tévedtem. A jelzett utat végig (szó szerint végig) vastag jégpáncél borítja. Nem hogy futni, menni alig bírtam. Response Trail-em eddig jól vizsgázott. Bírta a havat, jeges havat, jeges köves havat, jeges köves fatörmelékes havat. A tükörjéggel nem bírt. 

 A falun átcsúszva megkezdjük a mászást. 4. ellenőrző pont: sokat pöcsölök. Nincs net. Úristenmostmilesz?!? Ha nem töltöm fel, érvénytelen az egész. Mindegy. Az élmény akkor is az enyém lesz. Végig nézem a telót. Frissítgetek. Végre van net. Megjön a visszaigazolás. Lassultunk, de még mindig jók vagyunk. Mászhatunk a Gém-hegy hófödte csúcsára. 

 Felérve Adriánt keresem. Hangyányit lemaradva tolja fel a bicót. Hm. Erősödött az úton. Vagy én gyengülök.

Gém-hegy; az a sárga pötty Adrián

 Meredek, jeges ösvényen kezdjük meg az ereszkedést Gánt felé. Hol csúszok, hol kocogok, hol pánikszerűen kapaszkodom valami fába. Csak kell az a hágó vas.

 Végre Gánt.

Gántra érve

 Parkolóban Kedvesem fogad családom egy részével.

Kedvesem és a középső gyermek, Patti

 Örülök nekik, mintha legalábbis az Antarktiszon keltem volna át. Örülök a frissítésnek is. Betömök 2 diós muffint, megiszok egy bögre forró marhahúslevest. Közben átöltözöm. Száraz felső. A régi koppanva hull az autó mellé. Még mindig jeges, pedig itt  + 2°C van. Friss, meleg, puha zoknik. Élvezem azt a pár másodpercet, amíg megszívják magukat vízzel a cipőmből. Mintha semmi nem változott volna. Jó ötlet volt reggel a láb krémezése. Nem fázik, nem ázott ki, nincsenek hólyagok. Minden OK. Párom karácsonyra kapott 2 Salomon soft flaskát. Azokat ill az egy régebbit töltötte meg számomra izotóniás csodával. Begyűröm a zsebekbe.

Kedvesem mondja:

- Nem találkoztatok két futóval?

- Nem -mondom én - Miért, kellett volna?

- Ááá, csak láttam a VérKör oldalán, hogy 7-kor is indult két futó.

- ??? Mi 6-kor indultunk. :-) (ennyire gyenge lennék?) Mindig jól esnek Kedvesem dícsérő, biztató szavai :-)

 Úristen. Közel 40 perce vagyunk itt. Mi a ló...csináltunk eddig? Csókok, képek és indulás.

 A fagyos úton jobbra fordulva enyhe emelkedő. Jég, hó és egy kutya segít közös erővel, hogy kicsússzunk a szintidőből. Jön az Y elágazás. Itt balra visz az utunk a változatosság kedvéért egyre mélyülő hóban. Idézve a VérKör itinerjéből: ..."Hosszú, keserves emelkedő, viszont jól járható."...

Ha a jól járható azt takarja, hogy lábszárközépig gázolva botladozom a hóban akkor minden rendben. Felmászunk a Géza-pihenőig. Kis kocogás és ott vagyunk az 5. pontnál. Ellenőrzés, Hoppá, hoppá. Ha így haladunk, nem érünk be időben. Sokat pöcsöltem Gánt-on!

 Megindulunk lefelé. a jól futható erdei utat hamarosan ugyanilyen jó ösvény váltja fel. Faljuk a km-eket. Ropog a hó, száll belőlünk a pára. Inni kéne. Elő a soft flask, enyhén ráharapok a gumi szopókára. Recsegés, nyomom a flaskát, nem jön semmi! Mi történt? Csak nem megfagyott, Nem, az nem lehet. Nézem: drága szerelmem még nem vette le a szopókáról a műanyag borítást! Ami így a hidegben kellemesen rázsugorodott. Nosza: 7-800 m keserves kapirgálás után működik a tartályka. Ezt gyorsan eljátszottam a másikkal is.

 Gyönyörűen havas, hullámzó tájon haladunk. Elhagyjuk Mindszentpusztát (gyermekkorom rengetegszer látogatott túrázó helye), hullámzunk tovább, majd elérjük az utolsó rettegett emelkedőt a Csáki rostélyost. Adrián lemaradva tolja a bringát (már isten tudja hányadszor), én nyugodt tempóban baktatok fölfelé. Nézem az órát, számolgatom az időt. Hiába hessegetem; jön a pánik. Kicsúszunk. Lassú kocogásfélére váltok. Felfelé.  Mellettem nekiiramodik két megriasztott őz. Rögtön átértékelem a kocogás szó jelentését. Őzek meg-megállnak, visszanéznek, istenemre mondom: csapkodják a combjukat széles nagy jókedvükben, aztán röhögve tovább suhannak.

 Felvonszolom magam a hegyre. Ezt is túléltem. Nem is tudom, mit rinyálok. Miért nem futok inkább? Nosza. Letaposott havas út. Többnyire lejt, itt-ott kisebb emelkedőkkel tarkítva. most én is suhanok (csak meg ne lássanak az őzek). Kőhányásnál balra majd pár száz méterrel odébb jobbra be az erdőbe. Emelkedő. Nem érdekel. Jól letaposva, nem jeges, szépen futható. Adrián utolér majd ismét lemarad kicsit. Hullámzó ösvényen emelkedünk, majd ereszkedünk. Éles bal kanyar és megérkezünk a 6. ellenőrző ponthoz. Csekkolás. Gyorsultunk. Minden ok. Holtpont elmúlt. Erőm teljében. Boldog vagyok. Nem fáj semmim, nem fázom. Mi kell még? Fejlámpa elő (közben ránk sötétedett) és irány lefelé. Szinte végig lejt az út Oroszlányig. Vágtatunk. Ismét szarvas vagyok (bár kicsit mintha sebzett lenne az a szarvas), porzik a hó a lábam alatt, olvad a cipőmben, zihálásomtól megolvad a bajszomra fagyott dér és apró csöppekben csordul ajkamra. Mosolygok. Szárnyalok. 

 A régi XX. akna bekötőútjánál egy autó áll. Itt romantikáznak? Ebben a hidegben? 

 Ahogy közeledünk kiszáll egy alak. Nevemen szólít. (mi ez? ellenőrzik az útvonalat? épp a vége előtt?) Szó sincs róla. Csákvári lakos. Csákváron ki szokott menni szurkolni a futóknak és egy kis frissítéssel is kedveskedik. Most épp nem volt otthon, de kiszámolta, hogy kb. mikor érünk ide. Kezében a világ legfinomabb Snickers szelete, arcán kedves mosoly. Hihetetlen számomra. Kocsiba ült és elautózott idáig. Szóhoz se jutottam a meghatottságtól. Csak makogtam valami köszönöm félét és robogtam tovább. A csokit félbe törtem és Adriánnal elmajszoltuk közösen. Minden tiszteletem az ismeretlené. Köszönöm.

 A bányamúzeum után hamarosan ismét Majk. A Kamalduli szerzetesek házai mellet becsapatunk az erdőbe, suhanunk végig az ösvényen, majd kiérünk az ismert útra Oroszlány határában. Itt jöttünk reggel. Nincs sokkal melegebb most sem. Kedvünk se töretlenebb. Van időnk. Kis dombot sétálva mászom meg. Utána két km könnyű kocogás és megérkezünk. 

 A szervezők és családom egy része vár. Öröm, ujjongás boldogság. Büszke vagyok és boldog. Erős és mégis gyenge. Sokat kivett belőlem a téli Vértes, de sokkal többet adott. 

 Mi is megvárjuk a két utánunk induló fiút Papp Bálintot és Báthori Attilát. Szurkoltunk nekik.

Jobbról balra haladva: Adrián, Én, Attila és Bálint

 Néhány baráti szó, rengeteg kézfogás után kocsiba szálltunk is irány haza.

Otthon tusolás, vacsi, élveztem Kedvesem masszírozását. 

Majd alvás előtt, csak, hogy kerete legyen a napnak: fogmosás - bokákolás - kicsinyke hányás - ismét fogmosás (semmit nem dobok ki, még van belőle 200g).